2013. március 3., vasárnap

Vaddisznópörkölt Zepter gyorsfőző fedővel - fázisképekkel

Karácsony óta  nem volt vadhúsból készült étel nálunk, úgy tűnik Legnagyobbikom  már nagyon hiányolta, mert meglepetésként Barátnőjével hozatott pénteken a Metróból 2 csomag akciós vaddisznó pörkölthúst. Megbeszéltük, hogy vasárnapi ebéd készül belőle, addig a normál hűtőben tartottuk, ott engedett föl szép lassan. (Izgultunk, hogy csak nehogy kan vaddisznóból legyen, mert a sok év alatt kétszer-háromszor belefutottam kan sertéshúsba, ami a szaga miatt ehetetlen volt.)  Kíváncsian bontottam ki a zacskókat, az egyik csomag gyönyörű, szinte szín tiszta hús volt. A másik csomagban azonban egy csupa zsír oldalashús lapult, pontosan látszott, honnan metszették ki a bordacsontokat. Hát az nagyon csúnya volt, onnan 36 dkg zsírt kellett kidobnom. Így, hogy két csomag húsunk volt, még elment, de ha valaki csak ilyen utóbbit "kap ki", hát azt szerintem megüti a guta, mert  a csomag 1/3 részét kidobni, az enyhén szólva dühítő.
A pörköltet a Zepter sütés szabályai szerint főztem, zsiradék hozzáadása nélkül. Először a húst megmostam, szűrőben lecsepegtettem, majd miután a fölösleges zsírtól megtisztítottam, kb. azonos méretű falatokra vágtam. Utána a hagymákat apróztam fel és a paprikát paradicsomot is előkészítettem.





 
Hozzávalók:  kb. 1,6 kg vaddisznó pörkölthús, 3 nagy fej hagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 hegyes erős paprika, 1 paradicsom, 1,1/3 fehér kanál só, 1 kávéskanál őrölt kömény, 3 fehér kanál (csípős) fűszerpaprika, kevés piros arany (csípős), és sűrített paradicsom, 2 dl forró víz.
A közepes méretű Zepter gyorsfőző fedővel használható edényt üresen felforrósítottam annyira, hogy a bele cseppentett pár csepp hideg víz szétfutott az alján, mint a higany (hiába próbáltam, arról nem tudtam képet csinálni, mert a keletkező gőz elhomályosította a fényképezőgép lencséjét).





Beletettem a száraz, falatnyi darabokra vágott vaddisznó húst (vagy bármilyen pörköltnek szánt húst ugyanígy)





majd erős tűznél addig sütöttem, míg mindenütt elvesztette élénk piros színét, (kifehéredett)





Ezután tettem rá a hagymákat, zöldpaprikát és paradicsomot.











 Jól elkevertem és együtt pirítottam pár percig.




Utána fűszereztem a pörköltet sóval, őrölt köménnyel, fűszerpaprikával, piros arannyal és sűrített paradicsommal,






A fűszerekkel is alaposan elkevertem, majd felöntöttem 2 dl forró vízzel, az edény peremét szárazra töröltem, és lezártam a gyorsfőző fedővel. 



Szokásos jelzések - főzőpálca kiugrása és termosztát mutatójának zöld mező feléig érése után takarékra állítottam a tűzhelyet (villanytűzhely 2-1/9), és 30 percre állítottam a konyhai órát. Figyelni kell a termosztát mutatóját, ha a zöld mező felénél lejjebb megy, akkor magasabbra kell venni a hőt, ha a piros mező felé tér ki, akkor alacsonyabbra, vagy akár ki is lehet kapcsolni a tűzhelyet.


A főzési idő letelte után félrehúztam az edényt, néhány percig még hagytam állni, aztán most a piros gomb (főzőpálca) nyomogatásával kiengedtem a gőzt. Amikor a főzőpálca már magától visszaesett és a  termosztát mutatója már a sárga mezőben volt, óvatosan kinyitottam a fazekat.
Gyönyörű sűrű szaftú, illatos pörkölt főtt a fazékban, forrás után 30 perc alatt.
A fiúk és Apa csak pörköltet ettek sós burgonyával, 
Nem kértek a csodás gombás, tejfölös habarással készült karfiol levesből. Nem baj, több marad nekem :)!  (kb. fél kis fej karfiolból, 3 nagy csiperke gombából, 1 sárgarépából, 1/3-1/3 petrezselyemgyökérből és paszternákból, 1/4 zellergumóból, 1 fej felaprózott hagymából, 1 fehér kanál ételízesítővel és 1/3 kanál sóval, őrölt borssal, 1 kávéskanálnyi szárított petrezselyemzölddel, pici olajjal megdinsztelve, 1,6 liter forró vízzel felengedve főzve, a végén behabarva 1,5 evőkanál liszttel, kb. 1 dl hideg vízzel és két nagy evőkanál 20 %-os tejföllel készült habarással.)

5 megjegyzés:

  1. Remélem minden oké, régen írtál:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, már én is kezdek aggodni Berni

    VálaszTörlés
  3. Kedves Pitz és Berni!
    Kedvesek vagytok, hogy aggódtok. Sajnos most kicsit összejöttek a dolgok, ami átmenetileg elvette a kedvem a blogolástól. A hét elején hazajött Középsőm Angliából, ma volt az első válóperi tárgyalásuk. Ez nagyon elszomorít, főleg, hogy nem tudom hogy alakulnak a dolgok, mikor láthatjuk így az unokákat. Ráadásul mióta megjött folyamatosan 39 fok fölött van a láza, ma megállapították a kórházban, hogy arcüreg és tüdőgyulladása van. Az éjjel is alig aludtunk, olyan rosszul volt. Megértéseteket kérem, remélem hamarosan újra tudok jelentkezni.

    VálaszTörlés
  4. Drága María! Jobbulást a fiadnak és kitartást! Sajnálom hogy ilyen gondokkal küzdötök, erre nagyon nem is lehet semmit mondani. :(
    Ölellek!

    VálaszTörlés